BL: két magyar kezdett, Ronaldo villant

Két magyar is kezdőként lépett pályára a Bajnokok Ligájában szerdán, Ronaldo duplázott, a moszkvaiak majdnem felgyújtották a játékvezetőt, az angolok közöl csak a Liverpool botlott.

A BL-címvédő Real Madrid az elmúlt tíz idényben mind megnyerte az első meccsét a sorozatban, és erre készült az APOEL ellen is. A ciprusiak a kezdőbe tették Sallai Rolandot, aki szombaton egy gyönyörű góllal és egy kiharcolt büntetővel kezdett az új csapatánál. Sallai a gyerekkora óta Real-drukker, ennek ellenére most aligha élvezte, hogy ez az este is Ronaldóról szólt, aki már a 12. percben betalált Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Skandináv lottó nyerőszámok és nyeremények – 37. hét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 13-án megtartott 37. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:

Első számsorsolás:

3 (három)

4 (négy)

12 (tizenkettő)

17 (tizenhét)

22 (huszonkettő)

24 (huszonnégy)

34 (harmincnégy)

 

Második számsorsolás: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

MAC Budapest – DVTK Jegesmedvék 5-1

Magyar Kupa

A címvédő MAC Budapest fogadta a DVTK Jegesmedvék együttesét első Magyar Kupa mérkőzésükön.

Megkezdjük a menetelést a Magyar Kupában is

Lendületesen kezdtük az első harmadot, egy korongszerzést követően mér a második percben kialakítottunk egy helyzetet, amit Gőz Balázs passzából Tóth Adrián váltott gólra, korán megszerezve ezzel a piros-fehérek vezető találatát. Ezt követően támadólag lépett fel az ellenfél is, melynek meg is lett az eredménye, a 8-ik percben Danseraeu passzából Orban Brance talált a mieink kapujába, ezzel kiegyenlítve a mérkőzést. Ezt követően kicsit hátrébb szorultunk, nem is maradt el a büntetés, a 11-ik percben Nagy Gergő, majd egy perccel utána Pozsgai lőtte ki a piros-fehér hálót. Már a harmad utolsó percében jártunk, mikor az ellenfél csapatából Klempa talált be ismét a vendég kapuba, tovább növelve a házigazdák előnyét. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Miskolc filmes népszerűsítése

Ahogy korábban már hírt adtunk róla, augusztusban két olyan forgatás is zajlott a városban, amelyek a MIDMAR szakmai közreműködésével valósulhattak meg. Az egyik a Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából és szerkesztésében Lillafüreden, elsősorban a víz tematikája jegyében készült.

Az elkészült imázsfilmet itt tekinthetik meg.

A másik forgatáson az MTVA stábja 2 napot is töltött Miskolcon, hogy az Itthon vagy! c. műsor számára készítsen felvételeket, interjúkat. A műsor a Belváros, az Avas, a vas és a legendák témakörökhöz kapcsolódik. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Busz hajtott át a gyalogos kezén

Borsod Online

Busz hajtott át a gyalogos kezén

© Fotó: BOON

Miskolc – Súlyos személyi sérüléssel végződött az a közlekedési baleset, ami Miskolcon történt a Zsolcai kapuban szerdán délután.

Egy városi busz haladt a Gömöri felüljáró irányába, amikor egy gyalogos, a járdán szembe haladva a busszal, nekidőlt a tömegszállító oldalának.

Fotó: Bujdos Tibor
Fotó: BOON ©

A fizika törvényei szerint természetesen elesett a gyalogos, majd rendkívül szerencsétlenül esve, a keze a busz kerekei alá került, amin áthajtott a busz. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

HOSSZÚ KATINKA ÉS A MOL NAGY ÖSSZEGGEL TÁMOGATJA A SÉRÜLT GYEREKEKET

MTI 

Hosszú Katinka segítségével hárommillió forinttal támogatja a Mol-csoport a Gézengúz Alapítványt, amely a koraszülött és a születéskor sérült gyerekek gyógyításával és fejlesztésével foglalkozik.

Az adománygyűjtés egy kampány része volt, a háromszoros olimpiai bajnok klasszis egy aláírásával ellátott úszósapkát ajánlott fel, a Mol-csoport pedig vállalta, hogy ha a Facebook-oldalán 25 ezer kedvelés érkezik a sportszerről készült fotóra,akkor 3 millió forinttal támogatja az alapítvány kisgyermekeken segítő hidroterápiás módszerét. 

Hosszú Katinka az aláírásával ellátott úszósapkát ajánlotta fel a Gézengúz Alapítvány támogatására

Forrás: MOL/Facebook Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fesztiválok hétvégéje Miskolcon (Videóval)

Fesztiválok hétvégéjén szórakozhattak a miskolciak a napokban: a Népkertben a Sörfesztivál fellépői gondoskodtak a hangulatról, a Művészetek Házában pedig megnyílt a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál, Magyarország vezető filmes rendezvénye. Idézd fel velünk a fesztiválok hangulatát!

A CineFest nyitórendezvényén Életműdíjat vehetett át Jiří Menzel. A cseh rendező a Szigorúan ellenőrzött vonatokkal Oscar-díjat nyert 1968-ban. Következő filmje, a Pacsirták cérnaszálon húsz évre dobozba került, az 1989-es Berlini Filmfesztiválon elnyerte az Arany Medvét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egyre erősebb a kapcsolat: tajvani adomány a Nő a Siker Alapítványnak

T. M.
A Nő a Siker Alapítvány közel kétmillió forint értékben kapott laptopokat, notebookokat a tajvani nagykövetségtől. Az ázsiai delegáció szerdán Miskolcra is ellátogatott az alapítvány irodájába.

noies_alapitvany_taiwan_170913_ja_14.jpg

Fotók: Juhász Ákos

Andrew Chang nagykövet – elmondása szerint – hamar megkedvelte Miskolcot, lenyűgözte a város gazdag történelme. Kiemelte, az alapítvány munkásságát, önzetlen segítségét is nagyra értékeli, és bízik abban, hogy a jövőben Tajvan még szorosabb kapcsolatot ápolhat Miskolccal és környékével. – Hallottunk az alapítvány sikereiről, arról, milyen aktívan segít a rászorulóknak – nyilatkozta a minap.hu-nak a kelet-ázsiai diplomata. – Hazámban nagyon fontos a nemek esélyegyenlősége, remélem, hogy  eszközeink segítségével hozzá tudunk járulni az alapítvány tevékenységéhez. A mostani, szerény adomány csak az első lépés az együttműködés irányába. Úgy gondoljuk, kulturális és gazdasági szinten is együttműködhetünk, akár a várossal és a régióval is – hangsúlyozta. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

CSÜTÖRTÖK ESTE HIDEGFRONT JÖN, DE HÉTVÉGÉN KELETEN 30 FOK IS LEHET

KISSÉ SZELES, KORA ŐSZI IDŐ

Csütörtök napközben sok napsütésre számíthatunk, viszont sokfelé erős, nyugaton viharos lehet a délnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 28 fok között alakul. Késő délután nyugatra, északnyugatra megérkezik egy hidegfront záporokkal, egy-egy zivatarral, északnyugatira forduló erős, viharos széllökésekkel, lehűléssel.

Pénteken kezdetben nyugaton, délnyugaton lehet eső, egy-egy zápor, majd megszűnik a csapadék, és országszerte változóan napos-felhős idő lesz a jellemző. Napközben mérséklődik a szél. 17-23 fokot mérhetünk délután, nyugaton lesz a leghűvösebb.

hétvégén sok felhő lesz felettünk, eső, zápor is kialakulhat szombat estétől nyugat felől. A délies szél helyenként megélénkül, mely vasárnap délután a Dunántúlon északnyugatira fordul és megerősödik. Keleten ugyanakkor visszatérnek a 30 fok körüli maximumok.

PERREL FENYEGETI A CÉG, MERT MEGMUTATTA, MIVEL ETETIK A GYEREKEKET

Jakab Péter : Nekik a jó hírnév a fontos, nekem a jó közétkeztetés. A kép marad, a per jöhet, a cég…

A képen látható menzakoszt, amit a szolgáltató cég szerint „kisétkezésként” a miskolci iskolások kaptak, és aminek a „kisétkezés” voltát nehéz is lenne kétségbe vonni, nemcsak a hozzászólóknál verte ki a biztosítékot, de az azt biztosító cégnél is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jelentkezett egy szemtanú a szombat hajnali halálesettel kapcsolatban

Jelentkezett egy szemtanú a szeptember 9-ei haláleset kapcsán. Szombaton, egy miskolci szórakozóhelyen fiatalok kerültek összetűzésbe a szórakozóhely biztonsági szolgálatának munkatársaival, az eset után nem sokkal egy biztonsági őr életét vesztette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta: egy 25 éves és egy 19 éves újcsanálosi férfi szeptember 9-én 3 óra körül, Miskolcon, az Egyetem út 1. szám alatt lévő szórakozóhely (Rockwell) biztonsági szolgálatának munkatársaival szóváltásba keveredett, akik a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a két férfit. Ellenük a Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Az eset után nem sokkal az egyik helyszínen tartózkodó biztonsági őr életét vesztette. Egy kattintás ide a folytatáshoz….