SZÁRAZABB IDŐ JÖN

Kedd, szerda

A Dunántúlon nagyrészt erősen, keleten változóan felhős lesz az ég. Mindkét nap inkább nyugaton alakul ki kisebb eső, zápor. A K-i, ÉK-i szél gyakran élénkül meg. Erősödik a nappali felmelegedés: több helyen mérhetünk 20 fok feletti maximumokat.
Csütörtök

Jelentősen csökken a felhőzet, egyre több helyen süt ki a nap. Csapadék már csak elvétve lehet. 17 és 24 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Péntek és a hétvége

Sok napsütés valószínű, csapadék nélkül. Hűvösek lesznek a reggelek, néhol akár már talajmenti fagy is kialakul. Délutánonként 19-20 fok körüli értékeket mérhetünk.

EGYÜTT KÖNNYEBB! Szeptember 26.-án kedden 17 órától nyílik a Mellrákinfó-Borsod jótékonysági kiállítása a Herman Ottó Múzeum “Pannon Tenger Múzeuma” kiállítóhelyén!

 A tárlat a szerveződés kampányának első állomása.

Öröm. Szomorúság. Teher. Lelkesedés. Félelem. Kétségbeesés. Megkönnyebbülés. Vidámság. Aggodalom. Küzdés…. Olyan érzések, melyek megtalálnak egy betegség kapcsán. Több a  szorongás a kivezető úton, a gyógyulás idején, mint ahány könnyed pillanat. Mégis, amikor ezeken a képeken az érintett hölgyek üzennek, bátorságot és optimizmust sugároznak. Arról győznek meg, hogy támogatással a legnehezebb helyzeteket is könnyebb viselni.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bemutatom Miskolc legújabb és legkisebb parkját – legyen a neve mától: Óra park!

Aki nem tudná a tapolcai elágazásnál lévő deltában, a Meki szomszédságában alakították ki az egykori újságos bódé és a buszmegálló közt. Mivel nincs neve gondoltam vállalom a keresztapaságot, legyen mától Óra park!

Kazi világa fényképe.

Mint szokták mondani nem a méret a lényeg vagy kicsi a bors, de erős. Szóval ennek a parknak sem a tágassága a legfőbb erénye. Mivel beszámoltam a készítéséről így gondoltam a használatba vétele után is megnézem. Nos, az ikonikus óra és a fák, no meg a buszmegálló megmaradt. Utóbbihoz új járda is épült. A park méreteihez képest monumentális. Az óránál és kicsit arrább kis térköves placcot is kialakítottak, előbbinél kettő, utóbbinál négy padot helyeztek el. S még fásítottak is. A sámánoknak egy kezük is elég lenne az előnevelt csetemetékhez, nekem nem. Szóval ebből kitalálhatták, hogy hat (6 db)-ot ültettek el. A parkot pedig korláttal vették körbe- amely erénye, hogy így pontot tettek a balesetveszélyes átszaladgálásra. Kétszer négy sáv azért nem piskóta. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem indul újra a felcsúti polgármesteri címért Mészáros Lőrinc

mészáros lőrinc (Array)

24.hu

Mészáros Lőrinc a Hír TV-nek azt mondta, nem tervezi, hogy újraindul a 2019-es felcsúti választáson. A polgármester azt tervezi, hogy ezt a ciklust még végigviszi, de utána átengedi a terepet a fiatalabbaknak.

Haladt előre a település, mióta én polgármester vagyok, képviselőtársaimmal együtt dolgozom. Azt gondolom, hogy rendben van a település, addig szeretnénk még sok minden szépet létrehozni, építeni. Vannak itt nálam fiatalabbak, remélem, hogy az utódlás majd megoldódik

– mondta.

A felcsúti polgármester maximalistának tartja magát, mindent szeret maximálisan elvégezni, viszont fizikailag nem tud mindenhol jelen lenni.

Adathalász tevékenységre figyelmezteti ügyfeleit az Erste Bank

MTI

Az Erste Bank honlapján arra figyelmezteti ügyfeleit, hogy információi alapján fennáll a veszélye egy olyan új adathalász tevékenységnek, amely célzottan az Erste Bank ügyfeleire irányul.

Kéri, ügyfelei ne nyissanak meg semmilyen ismeretlen feladójú sms-ben található linket.Az Erste Bank semmilyen célból nem kér be sem e-mailben, sem sms-ben ügyféladatokat – hangsúlyozzák.Hozzáteszik, a bank által kibocsátott, hivatalos applikációk használata (Erste MobilBank, Erste MobilePay és Sorszámhúzó alkalmazás) továbbra is teljesen biztonságos. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Videó: Nem segítettek az elájult hajléktalannak Miskolc belvárosában

Borsod Online

 A villanyrendőrnél az egyik padon lett rosszul a hajléktalan férfi - illusztráció

A villanyrendőrnél az egyik padon lett rosszul a hajléktalan férfi – illusztráció – © Forrás: RTL Klub

Miskolc – Hosszú percekig nem segített senki egy hajléktalan férfinak, aki Miskolc főutcáján, az egyik legforgalmasabb buszmegállóban lett rosszul szombat délután.

Rendőrök figyeltek fel a teljesen előredőlve ülő férfira. Mikor odamentek hozzá, már nem lélegzett és pulzusa sem volt. A mentők fél órán át küzdöttek, mire újra tudták éleszteni. Kórházba vitték, de vasárnap reggelre meghalt.

Videó: RTL Klub

Csaknem egymilliárdból újul meg az MVSC-sporttelep (Képgalériával!)

Új kormányhatározat jelent meg az MVSC sportlétesítményeinek felújításáról.
A munkálatok keretében a sporttelepet az NB 3-as bajnokság követelményeinek megfelelően modernizálják, és megújul a judo teremnek, öltözőknek otthont adó klubház is. A beruházás összértéke csaknem egymilliárd forint.

mvsc_palya_csarnok_170925_vcs_09.jpg

– Gyakorlatilag egy 50 éves épületről van szó, amelynek az épületgépészete is elavult – mondta el hétfőn a helyszínen Illyés Miklós, az MVSC elnöke. A 900 millió forintos beruházás tartalmazza a labdarúgó pálya felújítását, egy NB3-as szintű pálya kialakítását, az épület energetikai felújítását, épületgépészeti rekonstrukcióját, illetve a tetőszerkezet rekonstrukcióját is. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A vagyonvédelem is a Fidesz-maffia szorításában 

K Ö Z L E M É N Y

Elkeseredett vagyonőrök kerestek fel kétségbeejtő helyzetük miatt. Megalázó bérezésük mellett sokszor azzal sincsenek tisztában, kinek dolgoznak, be vannak-e jelentve. A pótlékokat nem kapják meg, vagy vissza kell osztaniuk belőle. Aki felemeli szavát, annak másnap nincs munkahelye. A személy- és vagyonvédelemben százezres nagyságrendben dolgoznak Magyarországon, ezért sem mindegy, mi történik az ágazatban.

Pedig a szektorban van pénz, és törvény szabályozza a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj mértékét, mely jelenleg nettó 2141 forint óránként. Ez teljes mértékig fedezni tudja a törvényben meghatározott garantált bérminimumot és annak járulékainak megfizetését is. A gond ott kezdődik, hogy politikai körökhöz kapcsolódó cégek nyerik a jelentősebb munkákat a meghatározott rezsióradíj mértékétől nagyobb vállalási árért, majd a konkrét munkát végző sokadik alvállalkozás már nem tudja gazdaságosan elvégezni feladatát. Pedig a vagyonvédelmi törvény tiltja az alvállalkozásokat. A feketefoglalkoztatás, munkaerő-lánckereskedelem, hamis munkaidő-nyilvántartás, fiktív számlák, áfacsalás, járulék- és adóelkerülés sokmilliárdos profitot termelnek a csalóknak, egyes források szerint 50-60 milliárd forinttal károsítják az államot évente. Ekkora összegből a közalkalmazotti béreket nettó 60-80 százalékkal lehetne emelni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

HÁRMAN KÖVETTÉK EL A GÖNCRUSZKAI TÁMADÁST 

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Újabb gyanúsítottat vett bűnügyi őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a Göncruszkán elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, ahol egy 81 éves nőt támadtak meg az otthonában.

Mint arról a korábban már beszámoltunk 2017. szeptember 16-án többen bántalmaztak göncruszkai házában egy 81 éves nőt, majd tőle különböző értékeket tulajdonítottak el. A nyomozás eredményeként a rendőrök 2017. szeptember 18-án bűnügyi őrizetbe vettek két – a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható – novajidrányi férfit. A hatóság egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk ügyészi indítványozására, amit a bíróság elrendelt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….